SZÍVes MŰHELY

A SZIVes MŰHELY egy olyan havi rendszerességű találkozó, ahol mesélünk a Szívesség Közösség irányáról, hogy hová tartunk, min dolgozunk, egy olyan találkozó, ahol elmondhatod, hogy Téged mi LELKESÍT : )
Az EGYÜTTműködés és a tevőleges részvétel kulcsa nyitni egymás felé, kapcsolódni, megosztani az ötleteinket / álmainkat, merni kezdeményezni, és segíteni egymást az úton – azaz: növekedni a valódi EGYÜTTműködésben - ennek ad Teret a SZIVes MŰHELY.
A Szíves Műhely egy havi rendszerességű találkozó, bemutatkozó jellegű műhely-beszélgetés
azoknak, akik
- érdeklődnek a szivesseg.net és a Szívesség Közösség működés iránt
- kíváncsiak arra, hogy mit csinálunk és mindezt hogyan tesszük
- játékosan bővebben szeretnének tudni arról, hogyan kapcsolódhatnak be közös munkába
és ahol
- ahol mesélünk a Szívesség Közösségről, ami játékos tér bízni, megosztani, kapcsolódni, álmokat megvalósítani :)
- ahol mesélünk a Közösség irányáról, hogy hová tartunk, min dolgozunk
- ahol mesélünk arról, hogy milyen közösségi aktivitásokhoz kapcsolódhatsz résztvevőként vagy megvalósítóként
- ahol mesélünk a csoportok és a közösségi élet rendjéről és lehetőségeiről is
- ahol elmondunk konkrét feladatokat is, amihez hozzáértő segítségnek örülnénk
- ahol mesélünk arról, hogy minket mi lelkesít
- ahol megosztjuk közösségi álmainkat
- ahol igyekszünk teret adni a valódi EGYÜTTműködésnek
- ahol igyekszünk segíteni egymást az úton
- ahol igyekszünk KÖZÖSen növekedni a valódi EGYÜTTműködésben.
- ahol teret adunk annak, hogy elmondd, hogy Te mire vagy kíváncsi
- ahol teret adunk annak, hogy elmondd, hogy Téged mi lelkesít, a TE szíved mit súg – Mi a Te Közösségi ÁLMOD?
… tapasztalatuk, hogy szabad megosztani az álmainkat, és ha az álom mások szerint is jó, akkor másokat is lelkesít, mások is csatlakoznak, nem is az én álmom tehát már, hanem közös, és együtt sokkal nagyobb csodákra vagyunk képesek, mint amit én valaha magam csinálni tudnék.
... tapasztalatunk, hogy aki lendületes és lelkesítő, az ritkán jó működtető is, aki működtetésben jó, az ritkán erős konkrét szakmában, aki szakmában kivételes ritkán lelkesítő – tehát kiegészülnünk fontos és értékes.
... tapasztalatunk, hogy ehhez fontos és értékes hasonlelkesedésű de eltérő tálentumú emberek alkotó közege, ahol személyesen találkozunk, egymásra találhatunk.
... a SZÍVes MŰHELY találkozót havonta egyszer épp ilyennek szánjuk.
A Szívesség Közösség működésének, a sokrétű kapcsolódási és aktivitási lehetőségeknek a megismerése csak a weboldalon keresztül nehézkes; fontos az internet virtuális terén túl a személyes találkozásra, egymás és az ügy megismerésre rendszeres alkalmat teremteni.
Egy havi rendszerességű találkozó, ahol mesélünk a Szívesség Közösség irányáról, hogy hová tartunk, min dolgozunk és ahol mesélünk arról is, hogy milyen közösségi aktivitásokhoz kapcsolódhatsz résztvevőként vagy megvalósítóként és ahol lehet kötetlenül beszélgetni a ügyvivőkkel és egymással.
A rendszeres időpontok meghirdetése.
Nyilvános, meghirdetett, havi rendszerességgel megtartott találkozó, ahol
a program első felében:
- mesélünk a Közösség irányáról, hogy hová tartunk, min dolgozunk
- bemutatjuk a szívességek – játékok, csoportok – szívügyek rendszerét
- mesélünk a csoportok és a közösségi élet megújuló rendjéről és kereteiről is
- bemutatkozik néhány már elindult és működő SZIVügy projekt (ezeket bemutatják ügyvivőik)
- bemutatunk néhány minket lelkesítő konkrét SZIVügy projektet is, ahol az ötlet már megszületett, de még nincs ügyvivő
és a program második felében
- kötetlen beszélgetés a Szívügyek ügyvivőivel, csoportvezetőkkel és egymással :)
Lehetne :)
Lelkesít, nagyon :) hogy lehetőséget teremtsünk arra, hogy a szivesseg.net és a Szívesség Közösség tevékenysége személyes találkozó alkalmával (is) megismerhető legyen, ahol lehetőség teremtődik „megérkezni” :) és bekapcsolódni és álmokat elmondani :)
A Szíves Műhely ügyvivői feladatát.
Eddig jelentkeztek:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |


