adásról ÉS elfogadásról

Az alábbi idézet számomra az első év összefoglalása is:

-

Akkor így szólt egy gazdag ember: Beszélj nekünk az Adakozásról.

És ő így válaszolt:

Keveset adsz, amikor a te tulajdonondból adsz. Amikor önmagadból adsz, igazán akkor adakozol.

-

Mert mi a tulajdon: tárgyak, melyeket megőrizel, attól való féltedben, hogy hátha holnap szükséged lesz reá.

-

És a holnap – ugyan mit hoz a holnap a túlontúl elővigyázatos ebnek, mely csontokat kapar el a nyomtalan homokban, míg a szent városba tartó zarándokokat követi?

-

És mi szükségtől való félelem, ha nem maga a szükség?

-

Hát a szomjúságtól való félelem, ha a kutad tele van, nem maga az olthatatlan szomjúság?

-

Vannak, kik keveset adakoznak a sokból, amijük van, s ezt az elismerés reményében teszik – e rejtett vágyuktól adományuk egészségtelenné válik.

És vannak, akiknek kevesük van, s mind odaadják azt.

-

Vannak, kik hisznek az életben és az élet gazdagságában, és az ő ládájuk sohasem üres.

-

Vannak, kik örömmel adakoznak, és ez az öröm az ő jutalmuk.

-

És vannak, akik kínnal adakoznak, és ez a kín az ő megkereszteltetésük.

-

És vannak, akik adakoznak, és nem éreznek fájdalmat, sem örömöt nem keresnek, sem erényességet nem gyakorolnak ezáltal;

Ők úgy adakoznak, miként amott a völgyben a mirtusz a levegőbe leheli illatát.

Az ilyenek keze által Isten szava szól, és szemükben Ő mosolyog a földre.

-

Jó adakozni, ha kérnek, de jobb kéretlenül, a megértéstől vezettetve;

És akinek keze nyitva, annak számára nagyobb öröm megkeresni az elfogadót, mint adakozni.

-

Van-e, amit meg kell tartanod? Minden, amid van, egyszer átadataik.

Tehát adakozz ma, hogy az adakozás ideje a te időd legyen, ne az örököseidé.

-

Gyakorta mondjátok: "Adnék én, de csak annak, aki megérdemli."

-

Gyümölcskertedben a fák, legelődön a jószágok nem mondják ezt.

-

Ők azért adnak, hogy élhessenek, mert megtartai annyi, mint elveszni.

-

Hiszen aki méltó, hogy nappala és éjjele legyen, az minden egyebet is megérdemel Tőled.

És aki megérdemli, hogy igyék az élet óceánjából, az megérdemli, hogy megtöltse kelyhét a te kis csermelyedből is.

És mi lehet nagyobb jutalom, mint a bátorság, a bizalom, a kegyelem, ami az elfogadással jár?

-

Hát ki vagy Te, hogy az emberek felfedjék keblüket, leleplezzék büszkeségüket, s mezítelen méltósággal, megszégyenült büszkeséggel álljanak előtted?

-

Nézd meg előbb, megad méltó vagy-e adni, az adakozás eszközévé lenni.

Mert az igazság az, hogy az élet adakozik, az élet számára – te pedig, ki adakozónak véled magad, nem vagy egyéb, mint tanú.

-

Ti pedig, elfogadók – és valamennyien elfogadók vagytok – ne vegyétek fel a hála terhét, mert igát raktok ezzel önmagatokra és arra is, aki adkozik.

Inkább emelkedjetek fel együtt az adakozóval az adományon, mintha szárnyakon;

Mert számon tartani adósságodat egyet jelent azzal, hogy kételkedsz a nagylelkűségben, pedig annak anyja a szabad szívű föld, s atyja maga az Isten.

--

forrás: Kahlil Gibran, A próféta

tördelés, kiemelések
... és elütések tőlem

2009 Karácsony napján, szeretettel