Vezetők
Három éve indultunk, és az egyre több kihíváshoz egyre több nagyszerű önkéntes érkezett. Az idő múlásával felelősségi körök, tisztségek alakultak ki – és persze bukdácsoltunk sokat – de lassan immár rögzül a működési rendünk.
Fizetést ugyan még senki nem kap, de bízunk benne, és dolgozunk érte, hogy májusra ez már változzon, ugyanis több felelősségi kör is túlvan immár azon, hogy önkéntesként el lehessen látni ... 2013-ban tehát munkahelyeket teremtünk.
Éljenek a Vezetők – és persze az Önkéntesek jobb hasábban látható Cselekvő Csapata, akik nélkül sehol nem lennénk!
: )

Deli Zoltán
operációs vezető
Zoli a Rend és az Alaposság. Mármint másokban is van erre hajlam, természetesen, de Zoli keiemelkedik fókuszált figyelmével, és alapoktól építkező kitartó türelmével.
deli.zoltan @ szivesseg.net

Berényi Adrienn
felelősök támogatása
Adri a legelső napok óta jelen van és segít. 2013 január végén ő döntött elsőként úgy, hogy teljes munkaidejét a Szívesség Közösség ügyre áldozza, ami nagyon nagy lendületet adott nekünk többieknek is.
berenyi.adrienn @ szivesseg.net
+36 20 579 7625

Vasas Péter
közösségépítés
Péternek nagy tapasztalata van abban, hogy mitől is működik egy szervezet, mitől működik jól, az Ő feladata és felelőssége, hogy Helyi Csoportok valóban indulhassanak országszerte, hogy megfelelő támogatást kapjanak ehhez a lelkes Cselekvők.
vasas.peter @ szivesseg.net
Keresztényi Zoltán
moderációs vezető
Zoli a Szívesség Közösség alapműködéséhez elengedhetetlenül fontos moderációs csapatnak a vezetője. Nagyon nagy öröm, hogy az internet erre is lehetőség, hogy személyében vajdasági vezető is lehet a Közösségünkben.
keresztenyi.zoltan @ szivesseg.net

Ipolyvölgyi Tünde
kuratóriumi elnök
Tünde a Szívesség Alapítvány kuratóriumának az elnöke, aki a jogi hátterünket adó keretek profi működtetésért felelős vezetőként látja nagyszerűen el a helyét.
i.tunde @ szivesseg . net

Gereczi Tamás
felügyelőbizottsági elnök
Tomi a Szívesség Alapítvány felügyelőbizottságának az elnöke, aki ezen felül kommunikációs szakértelmét kamatoztatja az Ügy szolgálatában.
gereczi.tamas @ szivesseg . net

Joós István
alapító
István feladata, hogy átfogó irányt és kereteket ügyelje – valamint, hogy bizalmat adjon, és segítse a Vezetők munkáját, amivel csak tudja.
joos.istvan @ szivesseg.net
+36 20 619 2074