Alapító
Isten hozott!
Joós István a nevem, és magam sem tudtam mi ez, amikor elindítottam – viszont folyamatosan tanulom, tanuljuk azóta is, ellátva tehetségeink szerinti dolgunkat itt, szolgálva az Ügyet, a Közösséget és magunkat... játékosan!
: )
1. életút
TEDx előadás a hátteremről, a "Szívesség sztori"-ról.
Hogy hogyan és miből lett a szivesseg.net.
... és tanulságokról.
Megosztom, mert a hal a feje mindenkor meghatározó.
Felelősségem tehát mutatni, merni, vállalni – magam.
TEDx Danubia – 2010. szeptember 24 ... további előadások ITT
-
2. törekvéseim
Legfontosabb törekvésem NEM akarni ezt itt.
Megmaradni játékosnak és figyelmesnek.
Jól lenni, és ebből adni, a Bőségből.
Elfogadni, szeretni, vállalni. Egyszerűen csak.
Másokat, mint önmagamat. Magamat, mint másokat.
-
3. felelősségem
Alapítói felelősségem az Irány és a Keretek igazítása.
... amihez azonban legelsősorban jól kell legyek.
... amihez fontos magamat őszintén vállalnom.
... a növekvő transzparencia csak eredmény.
-
4. megélhetésem
Együgyű ember vagyok. Szó szerint. Esetemben az Egy Ügy a Szívesség Közösség.
A Szívesség Alapítványtól ugyan nincsen fizetésem, viszont napi tapasztalom, hogy igaz a "ki mint vet, úgy arat":
- kaptam például számítógépem, de a telefonszámlámat sem én fizetem, és időnként érkeznek emberek, akik pénzzel is segítik a munkát
- két éve szolgálok személyes támaszként olyanoknak, akik úgy érzik, hogy tapasztalataim és az azokból fakadó megértések számukra értékesek
- egyre gyakoribbak az előadás felkérések, és időnként saját szervezésben is mesélek ... csakúgy, bárkinek, aki eljön
-
5. kapcsolat
Az egyik legfontosabb tanulság számomra az elmúlt évekből, hogy egyedül csak
erőlködöm – kapcsolódva, EGYütt, játékosan viszont bármire képesek vagyunk.
A másik, hogy a kapcsolódás feltétele magam őszintén vállalni, ÉS hozzáférhetőnek lenni:
- envagyok.info
- +36 20 619 2074
- Joós István, ember oldal
- istvan (kukac) szivesseg (pont) net
- személyes találkozás: serpa időpontok
... keress nyugodtan, ha úgy érzed, hogy dolgunk van egymással.
-
Barátsággal,
Joós István
alapító