közteherviselés és megkülönböztetés

Sziasztok!

Filóztam azért rajta, hohy hozzászóljak-e valamihez amiről magam sem tudom még, hogy mennyire akarok belemászni, de addig feszegettétek a témát amit mellesleg kíváncsiságból igyekeztem követni a napokban, hogy úgy döntöttem, hogy leírom, a gondolataim, aztán majd mindenki kezd vele amit akar. :)

Maximálisan egyet értek Istvánnal, hogy

„Ami érték az fenntartja magát, sőt: nő – ami nem érték, az meg minek létezzék.”

 Vannak kezdeményezések, amik nagyon jó szándékúak, és jól is működnek egy darabig, majd egy napon valami miatt összeomlanak, mint a letűnt korok birodalmai. Bizonyos eredmények után igenis erőn felülivé válhatnak rendszerek, fenntarthatósága, átláthatósága, kezelhetősége, ha nem korszerűsítik őket és nem igazítják a kialakult helyzethez. Szerintem ehhez már valamiféle főállású apparátusnak kell létrejönni, akik csak ezzel foglalkoznak, és természetesen költségvetése kell, hogy legyen egy ekkorára növekvő vállalkozásnak.

Fogalmam sincs arról, hogy most miből tartja fenn magát az oldal. Semmit sem tudok arról, hogy mi zajlik a függönyök mögött. Én csak egy kíváncsiskodóként kopogtam be hozzátok, figyelek és próbálom megérteni a dolgokat.

 A tagsági díj témájához érve is azt kell ismételnem, hogy egyet értek Istvánnal, hogy itt az ideje, hogy komolyan megfontolja mindenki, hogy hozzájárul-e az oldal működéséhez önként. Igen, lesznek, akik fogják fizetni, és lesznek, akik soha semmivel nem járulnak majd hozzá a közösség fenntartható működéséhez!!! Ez van! Mint, ahogy vannak, akik adnak és vannak, akik rászorulnak (azzal együtt, hogy van egy szép nagy metszete is a két halmaznak).A kérdés az, hogy kik vagyunk többségben? ,hogy vannak-e annyian, akiknek fontos, hogy működjön az oldal, hogy eltartsák azt?

 A kérdés, hogy  van-e bátorságunk megmérettetni magunkat?! Van-e bátorságunk kockáztatni, hogy szembesüljünk a tényekkel, hogy a tagok közül ki hová tartozik a segíteni akarók vagy a másokra támaszkodók közé!!!  Ennek lehet nagyon nagy győzelem is és bukás is a végeredménye. Mi lesz, ha kiderül, hogy valójában 5-en vannak, akik önzetlenül vesznek részt a munkában és mindenki más végeredményben csak a saját érdekeit nézi? Persze nem azért vagyok itt, mert ezt gondolom, ezt magam sem szeretném hinni, de érdemes felmérni a lehetőségeket.

 Én egy vakmerően bátor ember vagyok.

Én azt javaslom, hogy igen is legyen lehetőség arra, hogy mindenki, aki hozzájárulna a működési költségekhez, az megtehesse, hogy befizet egy bizonyos összeget, és mérje fel a csapat, hogy milyen költségvetéssel tud tervezni! Akkor kiderül, hogy meddig ér a takaró! Én minden mást ehhez igazítanék utána. Csak akkor nőjön tovább mindez, hízzon a szívesség kezdeményezés ha nem ítéljük halálra vele!

Szerintem meg kell találni mindig a leg optimálisabb arányát a befektetett tőke (és itt mindent beleértve, az idő, az energia, a figyelem, az anyagi javak, a mentális munka…stb) és a haszon, az eredmény között, amit létrehozunk. Ha ez nem jól van meghatározva, akkor előbb utóbb sérült, kicsavar, csalódott, elhasználódott, kiégett emberek halmazává válhatnak az eredetileg minden lendülettel, jó szándékkal, és önzetlenséggel ide érkező emberek, akik azt látják esetleg, hogy hiába teszik ki a lelküket is, valami miatt nem működik ez az egész, és összeroppannak az önként vállalt feladat terhe alatt.

Az is, aki mint én, csak feljön az oldalra és felteszi azt a két cipőjét, amire már nincs szüksége is észlelheti, hogy egyáltalán nem könnyű ez, sem időben, sem mentálisan, sem sehogy. El tudom képzelni, hogy mennyi munka van mindez mögött, hogy jól működjön az oldal. Igen is nagy felelőssége van az oldalt működtetőknek abban, hogy túllássanak a hétköznap nehézségeinek leküzdésén!

  Igaza van az Istvánnak, hogy „... és ez tulajdonképpen EGY személyiségfejlesztő létra.” Milyen jó lenne, ha szépen haladhatnánk felfelé ezen a létrán! De ha hiányoznak létrafokok, akkor lesznek, akik leesnek! Közülük lesznek, akik felállnak, és újra másznak majd, míg mások azt tanulják ebből, hogy nem jó, és nincs értelme felmászni, mert minél magasabbról esünk le, annál nagyobbat puffanunk!

Én mindenkit tisztelek, aki ezen a létrán felfelé mászik, de egy kicsit féltek is, hogy ne veszítse el sohasem a hitét abban, amire vállalkozik, mint itt arra, hogy segítsen azoknak, akik erre rászorulnak.

Szóval ez már nem kis felelősség! Ez már nem csak annyi, hogy adjam oda valakinek, ami már nekem nem kell. Ilyen méreteknél már támogatnunk kell azokat, és félteni, óvni, akik vállalkoznak egy ilyen rendszer működtetésére. Feltételeket kell biztosítani!

Az a legkevesebb, hogy befizessem a tagdíjat, és remélem, hogy mindig lesz rá lehetőségem, hogy megtegyem, mint ahogy bízom benne, hogy sokan meg fogják tenni, hogy elegen legyünk ahhoz, hogy jól működhessen ez az oldal. Csak mert azért vagyok itt, hogy segítsek, és mert bízom bennetek!

Legyen ez, ahogy az István mondta  „a BIZALOM Éve”

  Minden tiszteletem azoknak, akik türelemmel végigolvasták a gondolataim. Katica

Szia István, és sziasztok! :)

Nahát, nem gondoltam, hogy ebből még ilyen sok írás fog születni, de örülök, hogy ezek szerint egy fontos katalizátor lett a hozzászólásom :)). Mert kétségtelenül fontos és húsbavágó, érzelmekre is ható téma ez, ami elől nem menekül senki, akár ezen az oldalon, akár ezen kívül van - de a jó hír, hogy most pont annak van itt az ideje, hogy ezt Nyugodtan megbeszéljük. 
- először is, szeretném tisztázni, hogy én sem a saját nevemben-saját álláspontom alapján kérdőjeleztem meg a tagdíj szükségességét, hanem másokra (??) gondolva, akik úgy gondolkodhatnak (??), és ki tudja mennyien, és ki tudja mi lenne ennek az eredménye. (tehát féltő érzéssel..)
Én ettől még maximálisan a Szívesség.net mellett vagyok és ha ez így működne, akkor helyeslem.

Szerintem is (nagyon sok!!) hálával tartozunk azoknak, akik sokat tesznek ezért, és teljesen megértem a fent felsoroltakat, logikus és helyén való szempontok. Remélem, nem kell úgy éreznem, hogy azzal hogy fel akartam hívni az esetleges veszélyére a figyelmet, most úgy tűnik, mintha én "nem értenék egyet ezzel a sok logikus érvvel és az oldal ellen lennék". (ha igen, akkor nagyon félrement amit írtam:S)

"Megkülönböztetés": nem azt mondtam én sem, hogy "legyen mindenki egyforma", csak hogy az lenne veszélyes ha ez hátrány-os lenne olyanokra, akik egyébként jó emberek, adnak is amit tudnak, de nehezen fizetnék ki a tagdíjat.
Én is egyetértek azzal, hogy halászni kéne megtanítani az embereket, a fejlődésben segíteni őket (végsősoron EGY az álmunk, én azt mondom),  és ennek az is része, hogy ne a hiányt lássák, érezzék, hanem azt hogy Van, van, van!!! Először legbelül, s aztán gyűrűzik kifelé a bőség.

(Úúh.. olvastam kicsit még..) Szóval, hosszú téma - van egy nemes cél, Adunk, de van egy hibalehetőség, a visszaélők. Emberek, elhiszem, hogy ettől már herótotok lehet :-((( -és ők, akik ezért jönnek ide, kapni, fejlődnek? Persze hogy nem. Korábban is észleltem már ezt, mikor néztem a kéréseket, és még én lehetek az aki a legkevésbé van képben... valami olyasmi gondolatom lett már akkor is, hogy hátizé, "kérések lista ebben a formában nem is kéne, mert írnak mint a Mikulásnak, eredménye meg mégcsak nem is reális hogy lesz.." (elnézést, senkit nem akarok megsérteni, akinek nem inge úgyse veszi magára).

-Nem véletlenül hoztam fel ezt most. A rendszer lelke az ember, igen, mind a 3 féle és létszám×1-féle. Az emberek lelkében pedig még jócskán ott a hibalehetőség, ami beteljesül(t). Az anyagiasság gyökérzetéből fakad az is, hogy emberek ilyen szűken, szűk-ségekkel terhelve (1.lelkileg értve) látják csak a világot, ebben stresszelve-harcolva-kapkodva-birtokolni vágyva, és ide kötődik ez a téma is. És itt csatlakozik az áldozatos szíves-tagok és a hasznot váró, Adás örömét és belső bőséget még nem ismerő fejletlen tagok ellenpárja (+érzelmek).

Tényleg súlyos ez az ellentét... most egyszerre látom, mi a megoldandó, sok minden van a fejemben, és nem is tudom, mit érdemesebb írnom. Megértem hogy Ti is szeretnétek végre Kapni, mert az egyensúly nagyon eltolódott! Mert e hibalehetőség nagyon képbe jött, az amiért (-IS-) olyan fontos téma a fejlődés. S persze azt is értem amit ez még takar, hogy kell a profizmushoz, működés fenntartásához stb. 
Na jó, ezt most elküldöm, mert sosem érek a végére... nemcsak az anyagiasság (ami kihozza a nyers bizalmatlanságot, ellentéteket, érzékenységet [nem itt-re értve]), a gazdaság (emberek együtt működésének, egyensúlyának/-talanságának) gyökerei is...
...de mindig az ütközik ki, amivel foglalkozni kell, és a remény Itt van :)

Részlet egy barátom személyes levélben küldött hozzászólásából:

"a tagdíj egy érdekes kérdés, ha így teszed fel ahogy most, akkor kevesen
fogják befizetni. azt kellene ott kitalálni hogy mit kap aki fizet
tagdíjat? miért jó neki, ha egyébként nem kötelező. én megfordítanám,
azt mondanám hogy tagdíj van, és te kérvényezd hogy ne kelljen fizetned,
adj be egy indoklást, és elbíráljuk... nyilván mindenkinek meg lehet
adni, de ha ő kezdeményezi hogy ne kelljen fizetnie, akkor mindjárt
kevesebben fogják kérni. igaz hogy a tagdíj miatt lehet hogy kevesen
maradnak meg, de azok viszont elkötelezettek lesznek. 

lehetne olyan is, hogy aki sok szívességet ad, vagy aki hoz új tagot, az kap
tagdíj kedvezményt, vagy amit írtál, visszatérítést a szívességeiért.
ezzel egyrészt motiválva vannak a szívesség adásra, másrészt a
toborzásra is." 

Nagyon egyetértek. A mérték mindig szubejktív.
... és lehet itt is TÁL – a Szívesség Alapítvány az.

De bizalom van-e, hogy tegyenek az emberek, és NE akarjanak belenézni, sőt beleszólni, hogy mi legyen vele?!

-

Úgy érzem, hogy nem akarom, hogy a szűkösségünk indítsa adkozásra az embereket, nem akarom hogy kampányolni kelljen, hogy már nagyon fogy, lécci-lécci segítsen valaki ... hanem arra szeretnék buzdítani, hogy adjon, aki úgy érzi, adjon mert neki jó, mert JÓ részt venni, és áldozni valamiért, ami érték – mégpedig úgy, hogy egyéni mértékéhez mérten adhasson, és akinek kevés van se legyen kizárva. (Tetszik, hogy indokoljon, hogy adjon magából másképp ... hogy legyen TERE erre.)

De ugye a nagy kérdés, hogy ezt hogy lehet úgy, hogy NEM elvárás, hogy NEM kötelező ... hogy Bízunk.